A jelenlegi zenekari felállásban született meg második lemezünk Ez a mámor
címmel, melyben Petőfi Sándor folklorizálódott verseit dolgoztuk fel, illetve a költő arra
alkalmas verseiből bújtattunk néhányat népzenei köntösbe. Olyan Petőfi verseket
szólaltatunk meg, melyek a maguk korában valószínűleg igen népszerűek lehettek,
mivel számos erdélyi faluban népdalszövegként maradtak fenn. Ez a felismerés adott
számukra olyan ötletet, hogy a meg nem énekelt Petőfi versekből mi is néhányat
népzenével átitatva mentsük át a mai kor hallgatóságának. Ezzel egyrészt követjük a
verséneklés ősi hagyományát, másrészt folytatjuk azt a több tájegységre jellemző falusi
szokást, mi szerint bármely szöveg bármely dallamra ráénekelhető, amennyiben a
szótagszám megengedi azt.
Előadásaink alkalmával, így a jelenlegi albumon is vendégünk Szőke Zoltán
színművész, aki Petőfi versek szavalatával teszi teljesebbé azt az élményt, melyet
nagy szeretettel kínálunk minden népzene és Petőfi rajongónak.
Szűcs Sándor
Üresen áll már a kancsó, bort bele!
Ide hamar a javából, be vele!
Boncidáig folyjon a bor, mint tenger,
Ki megállhat még a lábán, nem ember.
Jer ölembe, kincsem, rózsám, itt a bor!
Ha megittad, csókra kerül majd a sor:
Igyál tehát, ürítsd ki, mert szomjazom;
De csókodat, hű csókodat, galambom!
Kecskemét, 1843. január
(arranger: Nagymarosy András Dr., Szűcs Sándor, Székely Levente, Olasz György József Dr., Kovács Géza)
Sokat köszönhetünk Dunavecsének, ahol a költö szülei 1841 óta éltek. Harminc vers született itt Petőfi látogatásai során. A pincegádor intő példa, a nagysajói szórvány vidék zenei aláfestésével és némi újvilági ráhatással.
Meredek a pincegádor,
Nehéz teher az a mámor.
Hazafelé mendegéltem,
Terhe alatt összedőltem -
Összedőltem!
Elnyúltam a föld színére,
Megeredt az orrom vére.
Ha ott tégla nem lett volna:
Orrom vére nem folyt volna -
Nem folyt volna!
Nem járnék én a pincébe
Jó időbe', rosz időbe'...
De tehetek is én arról,
Hogy oly igen jó az a bor -
Jó az a bor!
Dunavecse, 1844. április-május
Azt mondom, amit mindig mondok:
Ne háborgassanak a gondok,
Ne háborgassanak bennünket!
Legyen vidámság, tréfa, nesz;
Ifjak vagyunk és ifjuságunk
Idő jártával odalesz.
Járjunk a szerelem kertében,
Virág ott nyílik minden lépten;
Ha meg talál tüskéje szúrni:
Illatja gyógyulást szerez.
Szeressünk! mert erőnk szeretni,
Idő jártával odalesz.
Midőn a szerelem kertében
A nap tikkasztón süt az égen:
Térjünk hüs árnyékú lugasba
A borgyümölcs tőkéihez.
Igyunk! pénzünk van, hátha pénzünk
Idő jártával odalesz.
E kép a legszebb élet képe;
Adjunk érette bút cserébe.
Mint fellegekre a szivárvány,
Reánk mosolygani fog ez,
Ha majd derengő ifjuságunk
Idő jártával odalesz.
Pest, 1844. december
(arranger: Szűcs Sándor, Székely Levente, Olasz György József Dr., Kovács Géza)
A vándorszínészként, betegen töltött 1843-as hideg tél alatt Debrecenben másra sem vágyik az ember fia, csak a tavaszra és a szerelemre. Ezt a reménységet tükrözi a kalotaszegi hajnali és csárdás derűs hangvétele.
A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lyány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.
Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
Szeretője lettem én szép lelkednek -
Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden
Szemeidnek bűvösbájos tükrében.
Titkos kérdés keletkezik szivemben:
Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?
Egymást űzi bennem e két gondolat,
Mint ősszel a felhő a napsugarat.
Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
Tündér orcád tejben úszó rózsája:
Bujdosója lennék a nagy világnak,
Vagy od'adnám magamat a halálnak.
Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.
Debrecen, 1843. december
Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!
Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.
Szivemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz, rózsaszálam?
Én ugyan szeretlek,
Apád-anyád nálam
Jobban nem szerethet.
Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!
Pest, 1846. november 20. után
(arranger: Nagymarosy András Dr.)
1844 tele, még mindig Debrecen. A csalódás és dacos lemondás hangját erősíti a bonchidai ritka magyar feszes ritmusa.
Nem ver meg engem az isten.
Hogy szeretőt mást kerestem.
Te hagytál el, nem én téged;
Délibáb volt a hűséged.
Iskolába nem járattak,
Olvasni nem tanítottak,
De szemedből kiolvasom,
Hogy szivedben bánat vagyon.
Mért búsulsz? tán megbántad már,
Hogy engemet megbántottál?
Sose búsúlj! úgyis késő;
Ami elmúlt, vissza nem jő.
Találtam már mást magamnak,
Találj te is mást magadnak;
Éljed világodat vele,
Áldjon meg az isten vele.
Debrecen, 1844. január-február
Mi volt nekem
A szerelem?
Számos ízben könny patakja,
Gyönge sajka úszott rajta,
Benne lelkem volt a sajkás,
Hajtó szellőm a sohajtás.
Mi volt nekem
A szerelem?
Oktalan kis balga gyermek,
A pillangókat kerget,
Kergeti lélekszakadva,
Mig bebotlik egy árokba.
Mi most nekem
A szerelem?
Rózsafán kis madárfészek,
Melyben vígan fütyürészek,
S ha földulja a fergeteg,
Odább szállok, mást építek.
Pest, 1847. március
(arranger: Szűcs Sándor, Székely Levente, Olasz György József Dr., Kovács Géza)
Végre nyár, június és új szerelem. Ezúttal Pesten. A kiegyensúlyozottságot támasztja alá a bonchidai román forgatós kimért zenéje.
Ez a világ amilyen nagy,
Te, galambom, oly kicsiny vagy;
De ha téged bírhatnálak,
A világért nem adnálak!
Te vagy a nap, én az éjjel,
Teljes teli sötétséggel;
Ha szívünk összeolvadna,
Rám be szép hajnal hasadna!
Ne nézz reám, süsd le szemed -
Elégeti a lelkemet!
De hisz úgysem szeretsz engem,
Égjen el hát árva lelkem!
Pest, 1844. június
Ilyen asszony való nékem… (részlet)
Ilyen asszony való nékem,
Mint az én kis feleségem.
Eszemadta kis barnája,
Te vagy a világ rózsája.
Nem vagyok az, aki voltam,
Aki annyit szomorkodtam;
Csillagos ég az életem,
Ezt is neked köszönhetem.
Pest, 1848. április
Így ni, látod ennyi az egész,
Mi van ebben?... Nemde megy?
No de hogy páratlan ne legyen,
Nesze hát még ez az egy.
Jaj! Te kis csík, már elsiklanál?
A világért sem szabad!
Három a tánc s minden, ami jó!
S így vedd három csókomat.
Ráadásul még a többihez
Tedd el a negyediket!
Bizony isten örömest adom!
Édesörömest neked!
Végre - azt mondják, úgy jó a pénz,
Hogyha megszámlálva van;
Hanem a csók csak nem pénz talán?...
Hadd legyen hát számtalan.
Debrecen, 1844. január-február
(arranger: Szűcs Sándor, Székely Levente, Olasz György József Dr., Kovács Géza)
Ismét Pesten járunk, 1847-ben, a költő immáron hitvesével, Szendrey Júliával él egy szép nagy Dohány utcai lakásban. A beteljesült szerelem érzésével jól összecsengenek a kifinomult udvarhelyszéki, kőrispataki dallamok.
Rózsabokor a domboldalon (részlet)
Rózsabokor a domboldalon,
Borúlj a vállamra, angyalom,
Súgjad a fülembe, hogy szeretsz,
Hej, milyen jólesik nekem ez!
Lenn a Dunában a nap képe;
Reszket a folyó örömébe',
Ringatja a napot csendesen,
Épen mint én téged, kedvesem.
Pest, 1847. november
Ha szavaid megfontolom … (részlet)
Egy napja van csak az égnek,
Egy holdja van csak az éjnek,
Egy isten van a világon,
Egy, csak egy a kívánságom.
Azt várom én, azt az órát,
Mikor így szólhatok hozzád
Ölelésem szent hevében:
"Édes kedves feleségem!"
Cseke, 1846. október 1-7.
Szerelem, szerelem,
Keserű szerelem!
Miért bántál olyan
Kegyetlenül velem?
Te voltál szivemben
Első és utósó,
Nemsokára készül
Számomra koporsó.
Elmegyek az ácshoz,
Fejfát csináltatok,
Egyszerű fejfámra
Csak egy sort íratok;
Fekete betűkkel
Ez lesz írva rája:
"Itt hervad a hűség
Eltépett rózsája."
Pest, 1844. december
(arranger: Szűcs Sándor, Székely Levente, Olasz György József Dr., Kovács Géza)
Ismét egy korai vers, még a vándorszínész évekből, Kunszentmiklósról, 1844.ből. A kedves elvesztésének kegyetlen érzését erősíti a moldvai zene ősi hangzásvilága.
Megy a juhász szamáron,
Földig ér a lába;
Nagy a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.
Gyepes hanton furulyált,
Legelészett nyája.
Egyszer csak azt hallja, hogy
Haldoklik babája.
Fölpattan a szamárra,
Hazafelé vágtat;
De már későn érkezett,
Csak holttestet láthat.
Elkeseredésében
Mi telhetett tőle?
Nagyot ütött botjával
A szamár fejére.
Kunszentmiklós, 1844. július
Az én torkom álló malom;
Úgy őröl, ha meglocsolom.
Árva szívem a molnárja,
Bánatot hord garatjára.
Az én feleségem torka
Valóságos pergő rokka;
Hej az én jó feleségem
Pörpatvart fon azon nékem.
Zúg, ha őröl, zúg a malom...
Csak hadd zúgjon, locsolgatom;
Zúgjon, zúgjon - ne halljam meg,
Hogy kincsem rokkája pereg.
Dunavecse, 1844. április-május
(arranger: Szűcs Sándor, Székely Levente, Olasz György József Dr., Kovács Géza)
Szintén 1844 , meleg nyár. A versben a szerelem fonák terméke, a rossz házasság jelenik meg szatirikus formában. Kiváló háttért nyújt ehhez a kalotaszegi romános óra dallam és a délalföldi oláhos házasítása.
Ezrivel terem a fán a
Meggy...
Feleségem van nekem csak
Egy;
De mikor még ez az egy is
Sok!
Előbb-utóbb sírba vinni
Fog.
Furcsa istenteremtése
Ő!
Reszketek, ha közelembe
Jő.
Megteszek mindent, amit csak
Kér,
Mégis mindig dorgálás a
Bér.
Már ilyesmit is gondoltam
Én:
Megverem... bírok vele, hisz
Vén.
De mikor a szemem közé
Néz:
Minden bátorságom oda-
Vész.
Három izben volt már félig
Holt;
Jaj istenem! be jó kedvem
Volt.
De az ördög sosem vitte
El;
Oly rosz, hogy az ördögnek sem
Kell.
Pest, 1844. augusztus
Ebédre hítak. Elfogadtam
A meghivást nagy szívesen,
Nem az ebédre nézve,
Hanem mert vettem észre,
Hogy köztünk szép lyány is leszen.
S volt szép lyány, mégpedig milyen szép!
Könnyű lehellet termete,
Fehér egén szemének
Sötétkék napok égtek...
De ez nem tartozik ide.
Csak hogy szép lyányka volt, nagyon szép,
S én őt tüstént megszeretém.
"Kigyúlt indúlatommal
Ebéd után azonnal
Kirontok!" így elmélkedém.
Ebéd alatt erősen szítam
A szíverősítő italt,
Hogy a nagy pillanatban
Majd annál biztosabban
Vívhassam ki a diadalt.
De hah, a szíverősítő ugy
Megerősíté szívemet,
Hogy, az erőből aztán
Lábamban nem maradván,
Kirontanom nem lehetett.
Eperjes, 1845. április
(Nagymarosy András Dr. szerzeménye)
Nyár után az ősz, ősszel a szüret. A Tabán pincesorán, a szláv tamburazenét hallgatván merenghetett így a költő, de ha sovány az erszény, a vándor csak a sokadalmat látja. A dallamban köztünk él Nagymarosy András, zenekarunk néhai tagjának alkotó szelleme.
Megköszönöm az ilyen őszt,
Alázatosan köszönöm!
Egész világ örűl, vigad,
Csak énnekem nincs örömöm.
Iszik boldog, boldogtalan,
Szüret van úton, útfelen,
És én isten kegyelmiből
A száraz kortyokat nyelem.
Búsan Budára kullogok,
Megállok a vár tetején;
Nagyszálnak borszülő hegye
Távolból kékellik felém.
Nagyszálnak borszülő hegye
Sok jó napot szerzett nekem;
Hanem mi haszna? hogyha most
A száraz kortyokat nyelem.
Mint holmi falusi biró,
Leteszem a két könyököm,
Remélve, hogy tán valahogy
Majd búmat versben kinyögöm.
Hiába minden fejtörés!
Nem boldogúl a vers velem,
Hogy is verselhetnék? midőn
A száraz kortyokat nyelem.
Nagy bosszusan, nagy álmosan
Az ágyba vágom magamat,
S hej a szüret! ezt mormogom
Fülig a takaró alatt.
És a szüretről álmodom
S a borról minden éjjelen;
Másnap megint, mint azelőtt,
A száraz kortyokat nyelem.
Csak menne már el a szüret,
Csak menne a pokolba már!
Hozná meg isten a telet,
Hideg házban huzzam ki bár.
Vagy meglövöm magam, vagy a
Duna leszen fekvőhelyem,
Ha a jövő szüretkor is
A száraz kortyokat nyelem.
Buda, 1844. október
Ne hozd, ne hozd azt a bort, kisleány!
Hisz már a nélkül is részeg vagyok -
Megrészegített kellemed,
Fölfordította eszemet,
Nem ihatom... nem kell... sok, ami sok.
Vagy a borban szerelmet hozsz talán?
Azt, angyalom?... szerelmedet?... nekem?...
Úgy addsza azt a poharat.
Iszom, míg egy csepp sem marad,
Legyen bár méreg, addsza, lenyelem!
Dunavecse, 1844. április-május
(arranger: Olasz György József Dr., Pálfi Zsolt)
1847-ben, a Felső-Tiszavidéki Tunyog és Matolcs között várakozhatott a költő a rév melletti kocsmában. A mulatós hangulatról ezúttal Duna menti, bogyiszlói beás cigány dallmok gondoskodnak.
Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.
Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.
De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjongatnak,
Szinte reng belé az ablak.
"Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!
Húzd rá cigány, húzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!"
Bekopognak az ablakon:
"Ne zugjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy."
"Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!...
Húzd rá, cigány, csak azért is,
Ha mindjárt az ingemért is!"
Megint jőnek, kopogtatnak:
"Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg."
Feleletet egyik sem ad,
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények.
Szatmár, 1847. augusztus
És vége a komédiának,
A fütty s a taps elhallgatott,
A nagy függöny szépen legördült,
S én ott hagyám a színpadot.
S most itt vagyok... oly messze, messze,
Száz mérföld tőlem a világ,
Ki egykor azt becsavarogtam,
Mint a garaboncás diák.
Itt űlök feleségem mellett
Ebb' a csendes kis faluba'.
Egykor szük volt a föld, s imé most
Elég tág e kicsiny szoba.
Itt nézem a hajnalt s az alkonyt
És feleségem mosolyát,
S szemem nem kíván többet látni,
Bármily kevés az, amit lát.
Ki tette volna föl felőlem,
Hogy ilyen furcsán járok még?...
De mikor olyan furcsa, furcsa
Portéka az a feleség!
Koltó, 1847. október
(arranger: Szűcs Sándor, Pálfi Zsolt)
Szintén 1847, Pest. A vers útkeresés, a boldogság receptjének kutatása. A nyugodt, elmélkedő hangvétellel jól harmonizál a drávaszögi tamburazene délies hangvétele.
Csuklyában jár a barát,
Szentnek kell lennie,
Menyecskéknél, lyányoknál
Nincs őneki helye.
Kabátban jár a deák,
Ha mozog is szive,
Menyecskékhez, lyányokhoz
Korán még mennie.
Mentében jár a huszár,
Trombita megharsan,
Menyecskéktől, lyányoktól
Káplárhoz fut gyorsan.
Subában jár a juhász,
Kutyabaja néki,
Menyecskékkel, lyányokkal
Szép világát éli!
Pest, 1847. február
Olasz György József Dr.